(a beteg szavai)
Szemetek lénye füstölög belém,
Olajos kép sír egy szép alakért.
Hályogja szemet tüstént elvakít,
Villámok égnek, őrzik lángjait.
Szemétben én itt romlás, az vagyok,
Üzentem ima éterén rátok:
Ha elhal éltem, török hajadon
Lelkünk levetjük esőt itatón.
Véres madarat ellepi e hó,
Itt semmi voltál vagy egy arató.
(a beteg gondolatai)
Szemednek fénye tündököl felém,
Olyan szép mint egy néma sarki fény.
Ragyogja szíved tündér álmait,
Csillagok égi, ősi vágyait.
Szemedben én is porrá hamvadok,
Tüzedben tiszta lélekké válok.
Ha egy nagy és szent vörös hajnalon
Együtt nevetünk e rőt csillagon,
Fényed marad csak, elhal minden szó,
Minden mi voltál az lesz a való.
5 hozzászólás
Érdekesen “játékos”! Jól példázza a “megnemértettség” (megnemérthetőség) érzetét.
Összehasonlítva a két versszak soraiban használt betűket, szótagokat, nem is tűnik olyan nagynak a különbség! Mondhatnánk: Én is épp ezt akartam mondani!
(Miért is? Miért ezt? Agártant ontani…)
Gratulálok! Továbbgondolásra sarkallt! Többre, mint amit idevethetnék:
Kuvik
Kedves davey!
Csatlakozom az előttem szólóhoz!
Üdv,
Zsolt
Köszönöm a kommenteket. Bevallom, érdekelnek az afáziás betegek. Sokféle afázia van, az ilyen fajta a “legenyhébb”.
Ez igazán nagyszerű. Az ötlet is, a megvalósítás is nagyon-nagyon jó. Valóban nagyon is érdemes tovább geondolkodni rajta. köszönöm az élményt,
üdv: banyamacs
Nahát Davey! Ez döbbenetesen jó! Gratulálok!