Ahogy telnek-múlnak a napok, az órák,
úgy rakódik, mint kéreg a fára,
szívemre a bánat.
Leszek egyre fásabb,
érettebb a halálra.
Ahogy várok egyre, egy szóra, egy üzenetre,
olyan leszek, mint a gyermek,
akit ottfeledtek.
Még nem adta fel,
még nem sír, még remél,
hogy csak tévedés,
érte jönnek egyszer.
De nem! Nem szabad remélni!
Tudja, ha megéri,
már árván lesz öreg.
Többet nem csendül kacagása,
senki fülébe,
mert nem lesz maradása,
e setét világba.
6 hozzászólás
Ildi ennyire nem lehet rossz a helyzet.
Érdekes vers.
Sokat mond kevés sorral.
Sőt a sorok között.
Gratulálok!
Edit
Köszönöm drága Edit!
Persze hogy nem ilyen rossz a helyzet!
Jól látod!
Sok helyzet, egy egész élet fájdalma ez.
Köszönöm hogy olvastad, és szóltál.
Szeretettel:
Ildikó
Mi ez a pesszimizmus kedves Ildikó! 🙂
Egyébként nagyon szép, megérintő, tisztán gyermeki hang, s ettől elfacsarodik mindig a szívem.
Mint verselés is szép, alázenél búsan a szövegnek.
gratulál: zsermen
Nem éppen most írtam, nem friss történések miatt, de valahogy, jól esett ide feltenni.
Lehet, hogy a fotóm vonzotta be, úgyhogy azt hiszem, ideje lecserélnem.
Köszönöm szépen, elismerő kedves szavaidat.
Üdvözlettel:
Ildikó
kemény indítás de nagyon tetszik a közepe is színvonalát tartja s a vége árván lesz öreg az ébresztő pofon a végén.remek
Köszönöm szépen Andi!
Szeretettel:
Ildikó