Ahol hömpölyög, a hatalmas sodrású folyam,
Távol a messzi, kéklő ég alatt,
Repül a boldogság kék madara.
Szárnyal fent, az égszínkék fátyolfelhők alatt.
A lágy, susogó szél fésüli arcomat.
Langyos esőcseppek mossák hajamat.
A lemenő nap sugarai simogatják arcomat.
Kék madár, mondd el, mit látsz ottan?
Zengő zivatar! Zokogj, zizegj nekem.
Susogó szél, lágy fuvallat, érints engem.
Forrásvíz hűsítsd forró testem,
Szomjam oltsad friss vizeddel.
Szelíd forrás, hömpölygő áradat,
Csöndes csermely, csobogó patak,
Érintsd szívem, nyugtasd lelkem,
Megmártózom friss vizedben.
Hegyeken-völgyeken, havas ormokon,
Göröngyös sziklákon bandukolok.
Dolomitos sziklák, vadregényes szurdokok,
Szépséges tájak, boldog vagyok, nagyon- nagyon!
2 hozzászólás
Kedves Zsuzsa!
nem láttam még a végén az évszámot, de valahogy éreztem, hogy ez egy korábbi, talán kezdő versed, s mint ilyen bizonyára szívedhez közeli, s ebből érezni, honnan indultál, azaz a forrást, s hogy mennyit fejlődtél azóta.
üdv: Grey
Kedves Grey! Igen ez talán a 3. versem, de számomra nagyon kedves. Köszönöm, hogy figyelmet szenteltél rá, nagy örömet szereztél vele, ugyanúgy, mint a dícsérettel 🙂