Ahol te létezel

A szépet feledni nem lehet soha,
s bár elmegyünk egymástól messze,
gyönyörűséget varázsol szerelmünk alkonya
mikor véget ér egy örökké nem tartó mese.

Látlak téged minden hajnalban,
te táncolsz ott, édes fénysugár,
szenvedély simogatása vagy álmomban
mikor megnyugvást az ábránd megtalál.

Pipacsok tánca a szellőben,
érzem ott vagy te is közöttük,
a nap fénye vagy kelőben
mikor még a boldogságot fürödtük.

Ott vagy mindenben mi szép,
álma vagy a ragyogásnak,
így leszel nekem örök kép,
mikor átadom testem az álomnak.

Az vagy, mi életnek a születés,
halálnak a csendes pihenő,
kedves álomnak a friss ébredés
mikor a pihenésből dolog jő.

Minden vagy – s eképp létezel,
darutoll, gólyarepülés, élet-tánc,
s bár én nem vagyok, mikor ébredezel,
fájdalmas hiányod nekem így lesz rablánc.

Az igazság vagy, és a hazugság leánya,
minden mi éltet és árt nekem,
a szerelem kóborló vágya,
mi marcangolja lelkem.

Az ég kéken ragyog ma,
de nekem a szemed jut eszembe,
s hajad barnasága szelíd tölgyfa –
örökre beköltöztél a szívembe.

Az élet akár az éltető víznek tükre,
folyamatos és állandó,
hullámait a szél teszi tönkre
ki nem hibáztatható.

A sors furcsa kaland és változás,
de te minden vihar mellett is vagy,
felesleges hát gyarló átkozás,
mikor zokog a lélek, s pihen az agy.