Aids

Kórháznak fehér ablaka előtt,
mit hinni, nem hitt azelőtt,
kinézett a kórházi ablakon,
levélpapír és toll az asztalon.
Megtett e mindent? – mit tehetett,
hisz miatta halt meg, kit szeretett.
Ahogy ott ült, s, magába nézett,
folyton kínzó álmokat idézett.
Megtaláltalak és megszerettelek.
Imádtam egész testedet,
elraboltam szíved, lelkedet,
cserébe adtam a szívemet.
Előtted voltak tízen, százan,
magamra sosem vigyáztam.
Rájöttem, nagyot hibáztam,
most, hogy rád találtam.
Refrén:
Látod? – nem kell háború,
ahhoz, hogy pusztuljon a nép,
ha felelőtlenül szeretsz,
a halál jőn, és előlép.
Vigyázz arra akit szeretsz,
Hű légy! – ez a legtöbb mit tehetsz.

Erről szólt a fiú éneke,
szavakkal leírt, kisiklott élete.
Meghalt, kit nagyon imádott,
mert, sem magára,
sem őrá, nem vigyázott.
Ő miatta érte a halál,
egy borongós, őszi éjszakán.
Utána megy, tudja, nem soká,
mert itt, nyugalmat nem talál.

Refrén:
Látod? – nem kell háború,
ahhoz, hogy pusztuljon a nép,
ha felelőtlenül szeretsz,
a halál jön, és előlép.
Vigyázz arra akit szeretsz,
Hű légy! – ez a legtöbb mit tehetsz.
Hófehér álom, ölelje át élted,
akit szeretsz, csak jót tegyen érted.