Ajtódban megállok

Csöngetek.
Kitárod.

Mit látsz meg
először?

A szájmaszkot.

Utána, hogy:

Ember vagyok.
Nem állat,
nem űrlény,
sem növény,

nem egy dög,
sem egy rög,
nem egy vas,
ilyen-olyan

tárgy, bőrönd,
vagy fogas.
Se, senki.
se, valaki.

Akinek neve van.
Aki látszik,
aki közel
vagy távol áll.

Akit anya szült
mégsem meztelen.
Na jó, az nem látszik
esztelen vagy nem.
Az nem.

Mi látszik másodszor,
ha nem a nem?
Nő vagyok.
Idő sodor.

Anya, feleség,
bokszer eleség,
barátnő, szerető.
Na jó, azt nem
tudhatod.

Azután jön,
hogy jól vagy
rosszul vagyok.
Mondjuk öltözve.

Aztán, hogy komor
vagy vidám, kedves
vagy mogorva,
vagyok-e körözve.

Meg aztán, alacsony
vagy magas,
dundi vagy sovány,
karikás-é szemem,
van e szemölcs a tokán.

Az nem, hogy verem
vagy nem verem
otthon a gyerekem.
És tetszik-e a Korán?

Utolszor, hogy vidor
vagy tudor. Tele-é
a bugyor? Adom
vagy veszem a törpét,
amitől óvakodj.

Amikor elég
volt a látványomból,
megkérded, akarok-e
bejönni, ledolgozni
valamit a hátrányomból?