Ájulás

Minden, mit őrizhet tér, idő, térerő –
széteső képekben, lassúfelvételként
közelít; félálomébrenlétben elér.
Tüzes égből füstoszlopok törnek elő,
sötét-forró kövek gőze gördül elém.
Széttört napsugarak vakítják a Napot;
vándorló őskontinensek szakadnak szét.

El, el kell hagyom ezt a elvadult tájat,
valahová hívnak,valahová várnak;
hideglelésemre tél hidege árad.
Megcsap kigombolt, fehér köpenyek szele,
mégis minden izületem égve éget;
alig pislákol bennem a széttört élet.

Velem bármikor, és bármi megtörténhet,
megölhet kábulatom csiga-örvénye.
Meggyötörhet e -, vagy másvilági honvágy;
képzeletemben vár, készenlétben ott áll,
a falhoz támasztott rozsdafoltos hordágy;
fehér lepedő is akad –, szemfedélnek.

Megtörhet akármilyen halálos kórság.
Végzetem lesz ez a külvárosi kórház;
de egyetlen, valódi remény még éltet,
hogy a kozmikus világ örök törvénye,
időtlenül addig forgat körbe-körbe,
amíg újra húsvér életre nem pörget.