Akarlak

Fenéért szenvedek itt percek óta verssel,
nem érdekel a költészet,
csak hogy elmondjam, mit érzek!
Megérné fennkölt leírni, mennyire vágyom rád,
sablonba foglalni szerelmünk dalát,
de akkor is ugyanazt jelentené, mint így:
Vágyom rád, belül rág a kín!

Éjszakákat nem alszom, mert téged látlak,
bőröd, melled, szemed, ajkad, hasad,
s nem engedsz szabadulni, hiányzol, akarlak!
Érzem tenyeremben selymes combodat…

Kinyitom a szemem, már sehol sem vagy.
Emlékek maradtak belőled csupán,
s úgy érzem, felemészt a vágy,míg újra velem leszel,
egyedül az enyém, az önzőség nem felejt.

Kisajátítanálak, nem érdekel,
hiszen egy percig sem ellenkezel,
de nem lehet, az idő ellenünk dolgozik,
a világ velünk változik,
a napok bilincsben tartanak,
tőlem távol, csak néhány pillanat az, amit veled tölthetek
a sok szenvedés mellett, amit nélküled.

Hiányzol, nagyon is,
szeretlek, vakon is,
akarlak, úgy, hogy belehalok,
neked ezer bolond vagyok!
Hogy mit akarok ezzel?
Egyetlen szót súgok csak füledbe,
egyetlen szó, ez mind bele rejtve…
Szeretlek.
Mint még soha senkit.