Szelíd fénnyel válaszolsz szavamra,
szemeidben bársony érzések tüze…
Zuhanjak veled a kéjes semmibe,
életet, sorsot, s magam megtagadva?
Megtanítottak imádsággal kérni,
s úgy, mint akinek jár elvenni a jót,
gyűlölve a mást, az istentagadót,
pedig tán ugyanúgy fogják majd mérni,
hogy mit tettünk, s mit nem az életen át.
Látszik még rajtad az Isten tekintete,
s talán várja is, hogy utad megtaláld,
de szabadságod helyett akarod-e
egód feladva szolgálni a halált,
ha nem találna rád az örök élet?
4 hozzászólás
Kedves András!
Nagyon szép szonett!
Gratulálok, Judit
köszönöm, kedves Judit
Szia!
Nagyon szép gondolatokat írtál meg ismét szonett formában!
Remélem nem haragszol meg, de az utolsó sort én így írtam volna: "…ha nem találna rád léted értelme." Márcsak a rím végződése miatt is.
Tényleg bocsi!:))
Egyébként tökéletes!
Gratula!
Barátsággal:Fél-X
A rím miatt talán valóban jobb lenne, kedves Fél-X, de a mondanivalóhoz ez kellett…
köszönöm, hogy olvastál