Maskarába öltöztem,
Ez illik a bálba.
Csak előtted veszem le,
De tán ezt is hiába.
Táncra kérlek,
S kaplak.
Te vagy itt az egyetlen
Akit akarlak.
Rizsparóka,
porcelán arc,
minden élet
egy – egy kudarc.
Magukat takarva,
Féltve,
Ropják a táncot
Az éjjeli zenére.
Habos ruhák,
Éles szmokingok,
Bábuk, kik betöltik
E nagyszerű porondot.
Nyikorog a faláb,
Csörög a pálcika – csont,
Összegabalyodtak a huzalok
S a bábmester is egyre zokog…
4 hozzászólás
Kedves Márk, a Chicago c. musical egyik betétdala jut erről eszembe, sőt a dróton rángatott bábuk végig felvillannak a filmen, versed ugyanezt a hatást hozta magával. Nekem tetszett, és értékelem, de figyelj a ritmusra és szótagszámra…
Kedves Márk!
Furcsa bálba jársz Te… de gyanítom, hogy mind ott vagyunk 🙂
Kedves Márk!
Most olvastam végig verseidet, jól alakul. Van zenéje, tetszik, hogy könnyeden dobod a rímeket. De leginkább az tetszik, hogy életszerűek, olyan mint amikor kinézünk egy ablakon, s úgy látjuk a világot, ahogy szeretnénk. 🙂
Szeretettel: pipacs
Nagyon jó, hogy dallama, ritmusa van írásodnak.
De igaza van Irénkének a szótagszámra és a rímekre is kell figyelned…
Szeretettel: Lyza