Álca és lebukás

Mikor először mentem, kedvesen fogadtál,
még nem gyanítottam, hogy a terv része vagyok.
Ott elhitetted velem: szeretetet adnál,
s azon kaptam magam, hogy már majd elolvadok.
E különös tapintat igencsak meglepett,
egy eltaposott lénynek ily mákja nem lehet!

Mikor először mondtam, mi mindenre vágyom,
még nem sejtettem, hogy a gyengéim kutatod.
Szinte meggyőztem magam: teljesült az álmom,
s te kísérsz el engem tön örökké utamon.
Támogató hangod már simogatta lelkem,
s most ugyanez a hang csak kést szúr belém nyersen!

Eltelt néhány alkalom, s változott a képlet,
a fejleményeket nagy döbbenettel látom:
a gyengédség helyére agresszió lépett,
ellenőrzöl engem, s e kontrollt ki nem állom!
Te szabod meg nekem, mit egyek vagy olvassak,
engedélyhez kötött, hogy bármit is szólhassak.

Az édesgetés megvolt, kínos lett az álca,
egy csöppet se bánnám, csak ne fájna annyira!
Az arcom számos pofon törött, vérző ágya,
s immár függök tőled, ami hatalmas hiba.
Ma egy senkinek tartasz, szégyen tüzén ülök,
de eljön még a holnap, s én elmenekülök!