Itt ordítok belülről, mert félbe hajtva van
kezem és benne buksza, bukszámban tört arany,
csillogása fásult, érzem nincsen más út
ez büszkeségem jussa, fájdalmam parttalan.
Gazdagsága csábít, akár a végtelen
tündéri kertek fénye, elvesztett értelem
húzna csak tovább szívem rongya, báb,
véget nem érő kéje fájón oson velem.
Most csendesülten nézem, vérem hogy folyja el
saját belső világom, és szívem félre ver
végső dobbanást, dermedt vérpalást
terül reám és fázom, Uram, ha kérdezel…
14 hozzászólás
Remek vers! Igazán élmény volt olvasni!:) Gratulálok!:)
Sleepwell, köszönöm :-))
aLéb
Ez kemény nagyon…remélem csak a vers ilyen…
nagyon tetszik
Köszönöm, András… kemény, igen. Nem véletlenül :-)))
Kedves aLéb.
Amikor olvastam kirázott a hideg…nagyon-nagyon erős, mélyről jövő a versed…
Mint vers, nagyon jó,mint érzés…egyáltalán nem az! (Azt hiszem ilyesmit már írtam egyszer Neked!)
Gyömbér
Igen Gyömbér, és nagyon köszönöm, hogy érzed minden oldalát. Szeretem olvasni a véleményeidet :-)))
aLéb
Én pedig szeretem olvasni a verseidet! :))
Köszi, Gyömbér! Ez egy kísérlet volt az ún. nibelungizált alexandrin versformára.
aLéb
Baráti gratulációm!
Kicsit más mint eddig, de változik a világ…keményebb lesz.
Sok az "Áldozat"…
d.p.
Köszönöm, Dini, jól esik a véleményed!
aLéb
A test elenyészik, de a tudat még mindig sóvárog, hogy megkapja jutalmát a sok áldozatért. Remek vers és gratulálok hozzá.
Majka
Köszönöm, Majka.
aLéb
Kedves Aléb!
Durva egy vers. Erőteljes és erőtlen egyszerre. Fáztam tőle.Hatásos és hátborzongató.
Ilyet még nem olvastam tőled. Mint vers érdekes és egyedi. (Nekem az) Tetszett.
Ági
Régi versem, és kísérlet a nibelungizált alexandrin versformára :-). Köszönöm, hogy olvastad.
aLéb