Álmodjon

Egy édes kisbaba anyatejért sírva,
könnyekkel zokog hosszú percek óta.
A munkából elkésett a gondozója,
aki három kisgyermek anyja
kiknek részeges az apja.
A szemén monokli, ismét bántalmazta,
dolgoznia kell, hogy otthon kenyérre is fussa.
Több pénzt nyom a latba,
több jut az asztalra, ha van éjszakai munka.

Míg ő nem hallja
otthon gyermeki sírnak, az apa kiabál,
a szomszéd másnap örvendezve
a magánéletükről pletykál…
Másnap az óvodában a dadus is ideges,
nagyobbik unokája nem tudni kitől terhes,
a kislány hallgat és még csak 16 éves…

Az ovisok alszanak
ő öt perce kiszalad néhány cigislukkra
az igazgató nő rossz szemmel néz rá
majd mérgesen rendre intve ő is csak ordibál.
Persze van baja neki is ha be nem is ismeri
hiszen két éve már, a fiát ütötte el egy hullarészeg sofőr,
s nem történt volna ez, ha épp akkor
az általa szent életű férje, az irodában a titkárnőjével
pezsgőt iszogatva, egy kis szexszel föltört…

Ez a titkárnő fiatal és csodás, ám oly naiv
kell neki az állás, és ezért kész hajnalig bármit.
Ám a szíve mélyén, szörnyű titkot őriz
hogy az anyját a saját apja megerőszakolta,
és ebből született ő, s amikor megtudta
őt utalták be többször az idegosztályra.

Ám de talpra állt, nincsenek gyógyszerek
hála egy volt betegnek, ki mindig nevetett
bár az már megtért azóta „jobb helyre”
-mert így emlegette-
és rábízta életét a fagyos vonatra, sínekre,
hisz olyan volt élete, mikor épp megszületett
apja sittre került, az anyja eldobta
a nagymama menekült, a nagynénje kidobta
és ő koszosan, mocskosan az iskolában,
kiközösítve, undorral nem lelt cimborákra.

A tanárnő kedvelte, de kiállni érte nem,
apja rég időben párttag és ő ettől szenved,
az ősei bűnei miatt, kapott hideget meleget,
igazgatói státusz, majd hiába,
miattuk megbukott, az is elveszett
Egy barát segített, így lett munkahelye
maradva nem szólni, köpeny a közönye.

Egy barát, kinek gyermeke kábszeres
hiába volt minden, a fia szenvedett.
Úgy szeretett egy lányt, ám azt nem sejtette,
hogy annak milliomos gyártulajdonos apja
kettejük frigyét zátonyra juttatja,
így lett lecsúszva egy gonosz álcával
lopással megvádolva, szerelme elhagyta,
ítéletre várva nem volt már bizalma.

A haverok találtak rá az aluljáróban,
belőve ájultan, mentőt neki hívtak.
A haverjai, kik a sátánban hittek,
mert sok jót nem kaptak.
Hát átkozták a hitben: azt a jó Istent,
bandába vergődve, züllve, utálták a mindent.
Úgy vélték kevesek, hogy bármi szépet és jót
ők itt e világban hiába is tesznek.

A legtöbbnek szülei eladósodtak
többnek a vagyonát örökre zároltak.
Nem maradt más, csak az utca,
számukra most csak ennyire futja,
munkát nem akarnak, hisz alig fizetnek,
becsülettel élni szerintük nem tudnak,
siratják a fiút, vajon mi lesz vele
érezve nincs kiút, nem csak a világ
a lélek is lakatlan. Torkukon a pia
lesz vigaszként az ima.

A kocsmáros és neje úgy látni, hogy kedves,
álompárnak tűnik, azt hinné az ember.
Ha az ablakból késő éjjel, a vita is csend lenne.
Hol van a borravaló? Hol az a sok többlet?
Káromkodás közben ősöket föld alá küldve.
Marokban ölnek, vajon melyikük lopta el.

Akárhova nézel mindenhol feszültség
egymást gyilkolja a hajszolt kimerültség.

Rajta álmodjon a gyermek!
Legalább mondja el az este:
„Én Istenem jó Istenem
lecsukódik már a szemem
de a tiéd nyitva atyám
amíg élek vigyázol rám”
-Ó bár csak így lenne!-