Álmodok

Illatos mezőn állok.
előttem egy hosszú út,
gyönyörű virágok közt
hol a nap kél, arra fut.

Tétován lépek rajta;
nem tudom, hogy került elém,
de érzem, valaki hív
s bíztat: menjek arra én.

Nézem a messzeséget,
szemem tágas völgyet lát.
Tejfehér köd ül benne
a hang ott rejti magát.

Gyere gyorsan! – hív a hang –
gyere, mert itt megleled,
mit nem adott meg soha
komor, gyászos életed!

Be nem teljesült álmok,
ki nem elégült vágyak,
soha el nem ért célok,
itt mind csak reád várnak!

Szaporán jár a lábam,
de végűl megtorpanok:
Ó, vajon mivé leszek,
ha már gondtalan vagyok?

Megfordítom lépteim, hisz
földi lét az emberé!
S lám, könnyű szivvel megyek
már az ébredés felé.