Eljött az este
és álmodtam
karodba temetve.
Aztán riadtan
nyílott szemem,
s arcod kutattam:
ember vagy-e,
vagy angyali lény
pártfogó küldötte?
És megmámorosodva,
örömtől csordultig,
de örökre elkárhozva
néztem nyíló szemedbe,
és süllyedtem mélyebbre
az édes gyönyörbe,
és hangod mélye
végre rajongásomat
bilincsbe verte télre,
mikorra nyaradnak
szédítő melege
elfogy, s maradnak
helyette emlékek.
Mikor majd reszketek,
hogy újra rád nézzek.
1 hozzászólás
Majd az emlékekből újra valóság válik.