ráncolják az idő fodrát, meggyűrik a kedvet.
Holdfény sétál zöld fűágyon, szellő lebbent ágat,
éjbe egy-egy álom rándul, perdít rajtam párat.
Hajnal kócos üstökében egy-egy régi emlék:
ottragadtak, suttogják, hogy nyugalmam volt nemrég.
Most csak várok álmodozva, csillag gombol melléd,
egy kabátban álmodjuk az igazak mély csendjét.
Akkor még éltél…
3 hozzászólás
Csodás megszemélyesítések, érzékeltetik hangulatodat.
"Holdfény sétál zöld fűágyon, szellő lebbent ágat,"
"Most csak várok álmodozva, csillag gombol melléd,
egy kabátban álmodjuk az igazak mély csendjét."
Igazán tetszett, nagyon szép!
Nagyon szép. Elvarázsol, a dőlt betűs után pedig megborzongat.
Túlvilági húr ez…
üdv: LP
Olvasgatom a verseidet… Milyen finoman írsz a gyászodról, a szeretetedről, mekkora türelemmel viseled a sorsod! Együtt érzek veled és csodállak érte!
Szépek a verseid, gratulálok!
Szeretettel:
Ylen