feszít közénk az éj,
szemünk zárul, és eltűnik
körül most minden fény.
Szusszan az árny, osonva lép,
sarkokba ül talán,
majd hirtelen egy moccanás
a szekrény oldalán.
Mi lehet az, hallod te is?
– ó, hiszen alszol rég –
puha neszek kúsznak felém,
jövök, követlek én…
6 hozzászólás
Dallamos, szép e nyolc – hatos;
ragyog, mint esti fény.
Öt pontos és csodálatos
e remek költemény …
Gratulálok a versedhez.
Nagyon szépen köszönöm a kedves (rímes – és nem rémes:)) ) hozzászólást! 🙂
Tiszta, szerelmes álompáros… vagy páros álom…:)))
Nagyon tetszett!
Örülök tetszésednek Irénkém!
Köszönöm szépen 🙂
Micsoda párhuzam kánon, követés!
Ötletes és szép!
Gratula!
Barátsággal:Fél-X
Kedves Fél-X!
Örülök szavaidnak, és köszönlek 🙂