Verőfényesen sütött a nap,
Mikor téged megláttalak.
Mint téli jégben a meleg fény,
Úgy sütötted be a szívem egészét.
Mint tavaszt rigó éneke,
Úgy bűvölted el a szívemet.
Mint hold és csillag némán álltunk,
A földet beragyogta csillogásunk.
Csöndben ültünk a boldogság kertjében,
Fényesség, ragyogás volt szívünkben.
Ajkunk szótlan volt,
De szívünk mindent elárult.
De most minden hirtelen,
Köddé válik előttem.
Csak álom volt talán-,
Melyből fölrázott a valóság!
4 hozzászólás
Kedves vidámnak indult versed végül szomorúvá vált. Azért örülök, hogy elolvastam.
Máskor is meglátogatlak.
lehet, h kicsit direkt és nagyon kritikus leszek, de azt gondolom, h a véleményezésnek a fejlődést kell szokgálnia:
————————————————————
– túl sok frázis van benne (elcsépelt szókapcsolatok, hasonlatok) pl a napsütés és a szív elbűvölése, beragyogta csillogásunk, boldogság kertje…
– kurta a vége, túl hirtelen, már majdnem elhamarkodott és szintén egy frázis…
– ez a sok jelző kissé csicsássá teszi a verset
————————————————————
mindezt ne vedd zokon és nem kell elfogadni, amit ide írtam, csak a szubjektív véleményem…nekem is megvan a magam stílusa és neked is…nem is lenne érdekes, ha mindenki ugyanúgy írna…
HAJRÁ! további sikeres munkát!
Nagyon szépen köszönöm! 🙂 Erre vártam már nagyon régen… 😀 sztem is így van ahogy leírtad, csak azért kíváncsi voltam az emberek véleményére… köszi még1szer, és én sohse sértődök meg ilyenekért… 11 éves is már régen volta amikor született a vers 😀 és akkor még nem az volta cél ami most! meg a felfogásom is kicsit más volt meg így láttam jónak ez már megváltozott! 😀 üdv!
nagyon tetszik a vers, és nekem a hasonlatok, a “csicsák” is megnyerték a tetszésemet, egyáltalán nem feleslegesek, nagyon is kellenek bele, hogy megértsük, mit is érzel!(/éreztél.) Szerintem rád nagyon jellemző a kiábrándulás, a “csalódós” versek. Nagyon jókat irsz!!
Kalliope