Álomkép?!

Tompa puffanás hallatszik odakintről a gangon,
s a bejárati ajtó rémisztően végleges hangon,
ordítja fájón fülembe „Egyedül maradtál!”
érthetetlen, … s a fejem zúg akár egy megvadult kaptár,
… hát mégis itt hagytál…

A sarokban egyre fokozódó nyugtalanság feszül,
érezni ahogy bomlasztja a csendet… mélyen, legbelül,
s ahogy a levegőt fertőzi a rothadó hús szaga,
oly sebesen talál rám a felismerés… maga…
…hogy többé nem vagy…

Talán sírni is tudnék, ha nem lennék ennyire büszke,
s bár a tudat, hogy elmentél éget, mint több ezer tüske,
feladhatnám, de erősnek maradnom muszáj most mégis,
reményt meríteni mosolyogva még ha oly nehéz is.
… de megteszem.

Nem hagyom inkább küzdök mindennel, …szellemmel, halállal,
ha kell az ócska csábítóval magával,
vadul rántom majd le a rózsaszín leplet,
azt se bánom ha közben sebet szerzek… ezret.
…
erős leszek… erős leszek… ERŐS LESZEK!!!
…
Visszhang és hideg veríték…
S egy forró szorítás ébreszt a lidérces álomból,
halk beszélgetés szűrődik a nem is oly távolból,
karod vállamon pihen, a megnyugvás jól esik,
fejem reád hajtva már szebb álom szenderít….