Álomkép

Tejfölös ködként gomolyog egy álomkép,
végtelen űrben tapogatózó néma félelmem,
s magányos remete vágyaként bámulok felé.

Ünneplő ruhám frissen, tisztán felveszem,
elfog valami érthetetlen bájos nyugtalanság,
s havas hegyek ormáról szívem is hazatalál.

Kiülök kicsiny házam elé delelő Nap udvarára,
kitárt ablakomba csábosan billegve szitakötő száll,
s többé nem akarok mást, csak tisztán szeretni.