Szemeiddel elmerülsz,
mint fuldokló a víz felszínéről –
valahol magába szív a végtelen,
mitől megremeg a fűszál a szirteken,
ahogy a szél suhanva rádől –
el-elandalít a holdezüst,
a vágy megérint,
s mint a füst száll a felhők felé végig,
megigéz a homály –
felébredsz,
mintha a hajnal rád zuhanna,
a gyöngy égen viharfelhő vár,
az álomladik a messzeségbe ring –
pedig kezedben még evezőlapát…