Amikor nem tudod

Amikor nem tudod mit hoz a holnap…
A tóban a ladikok tova sodródnak.
Amikor vad szél fújja a tájat…
Hullámok ringatják a tavalyi nádat.
A tó medre tajtéknak ad ágyat,
Fehérlik messziről…
Szemed bele fárad.

Szürkül már az égbolt…
Vihar veri ágat…
A sok susogástól borsózik a hátad.
Minden magas hullám tarajokkal támad…
Mossa és súrolja a partszéli fákat.

Szomorú fűz hajlik, tekereg az ága…
Fergeteges vihar telepszik a tájra.
Zúgva tombolnak bokrok fák s a nádas.
Dübörög az égbolt…
Villámok cikáznak.

Viaskodik a föld élő s holt világa…
Az ég sem hagyja magát…
Morajlik le rája.
A bokor is eldől,letörik az ága…
Előbb eső majd jég veri a tájat.

Nem csicsereg madár,
Elbújt már a pára.
Ne verje az eső,
Ne törjön a szárnya.
A róka is elbújt,
Talán odvát vájja…
Nincsen neki gondja…
Vihar végét várja.

Tombol a tó vize színét is felváltja…
Kékről haragos zöld…
Vagy szürkés az árnya.

Vihar idején itt igen nagy a lárma…
A vadkacsáknak ma se szeri se száma.
Csak őket dobálja a tajtékzó hullám…
Hol lent,hol fenn a tarajok csúcsán.
Úsznak…
Talán szembe az árral…
Tudják,hogy élelmet csak itt találnak
Játszva alábuknak,
Aztán odébb állnak.

A természetnek mindig megvan a kára…
A természet sebét az idő majd ellátja…
Viharból lépsz ki a napsugárra.

Most amikor nem tudod mit hoz a holnap…
Kellemest…
Jót,vagy a legrosszabbat…
Menj ki,
Nézz fel a gyönyörű kék égre..
A szivárvány békét hoz az emberek szívébe.