Andához

Mennyi ág a túlvilág…
s mennyi ösvény vezet?
Szánom magam,
ha lehull a szürke mennyezet.

Anda szól, messze szól…
s megrémül aki hallja…
Minden szónak
vérfoltos az alja.

Furcsa lány, egy talány…
sírok között nevetgél.
Azt mondhatnák,
tán őrült is lehetnél.

Nem félek te különc lélek,
mesélj csak nyugodtan!
Évekig egy jelet várva
feküdtem a homokban…

A tudat nyitja meg az utat…
a gondolat életre kel,
és hogy te mit
gondolsz, az igenis érdekel…