Volt egyszer egy Anettka,
beíratták balettra,
beérett a tánckarba,
nem tette kezét karba.
Később szólót is táncolt,
érte sok szív fellángolt,
de csak egy lett a párja,
belezúgott Árpádba…
Eltelt néhány évtized,
s szerelmesek a szívek.
Anettka már tánctanár,
és Árpád is odajár…
Ha otthon szól a zene,
Árpád táncol ő vele,
s zongoráznak lelkesen,
egyszer talán meglesem…
Erre mondja Emese,
meglehet ez mind mese,
ne adjunk a szavára,
amíg nem jár utána!
1 hozzászólás
Érdekesen vezetted le a versed Anettkéről. Igaz, hogy a Sorsképekhez tetted, de az utolsó szakasz miatt akár humoros is lehetne. Tetszik benne a páros!
Üdvözlettel: Kata