Én még kicsi vagyok és másom nincsen,
te vagy nekem egyetlen drága kincsem.
Hiszen az anyák napja olyan közel,
kis szívem hevesen ver, karom ölel.
Megvan, most már tudom, és ezt csinálom,
bokrokról az orgonát lecibálom.
Vázába teszem, sok-sok vizet kapnak,
asztalon meglásd milyen jól mutatnak.
Ha nagy leszek, majd aranykastélyt veszek,
aranypárnán fekszel, álmodsz szépeket.
Soha meg sem öregszel, de ha mégis,
én szeretni foglak téged akkor is.
4 hozzászólás
Kedves Rita!
Nagyon szép érzésekkel átszött vers!
Az tetszett különösen ,hogy teljesen bele tudtad
élni magad a kicsik érzésvilágába,kifejezésük módjába
Abba az egyszerü,öszinte szeretetbe,melyet a kicsik éreznek,
Ösztönösen kimondják és érzik is azt!
Örömet szeretnének szerezni.
Ha nem is tudnak adni sokat,de azt kiegészítik az álmaikkal,
mert ök azt gondolják még,hogy minden lehetséges,
még aranykastélyt is lehet venni!
Gratulálok nagyin szép érzésekkel díszített versedre!
Szeretettel;sailor
Legyen szép napod!
Kedves Sailor!
Hiszen még csak tegnap voltam gyermek! Félretéve a tréfát, volt saját három, öt unoka, három dédunoka és dolgoztam óvodában. A kertünkben – mármint a magas kertben, mert az három szintes volt – orgonából volt a kerítés. A gyerek nem leszedi, hanem lecibálja.
Őszinte öröm “ragyog” az arcomon, nagy boldogság, ha van, aki így érti az embert, mint ahogy erre Te képes vagy.
Legyen szép napod, akkor is, ha párás, ködös, nyirkos az idő!
Szeretettel: Rita 🙂
Kedves Rita!
Ó, de szép vers! Visszamentél gondolatban a gyermekkorodba…
Szeretettel gratulálok:
Zsuzsa
Kedves Zsuzsa!
Köszönöm, hogy olvastad. A mesketére is feltettem, de oda egy szép csokor orgona is került. Azt ide is szerettem volna, de nem sikerült. Azt se tudom, hogy egyáltalán lehet-e, de Kankalin már feltett, ezért próbálkoztam. Nyilván ahhoz ő elvégzett valamilyen tanfolyamot, vagy autodidaktaként sajátította el annak csínját bínját, minden esetre rólam sok minden elmondható, de hogy profi lennék a géphasználatban, az semmiképp.
Szeretettel: Rita 🙂