Ne félj, én megértelek.
Bízhatsz bennem!
Élned kell!
Miért teszi ezt velünk?
Nem értem őt!
Régen szerettük egymást.
Most kényszerbe torkollott.
Nem akarom elhinni.
Direkt csinálja ezt?
Már megbocsátani sem tudok.
Mérhetetlenül dühödt vagyok.
Talán később. Valamikor.
Milyen jó volt egykor! Régen.
Boldogok voltunk.
De még mennyire…
Ne! Félj! Én meg? Értelek?
Bízhatsz bennem?
Élned kell?
4 hozzászólás
Hűha… Nagyon komoly. Őszintén, ez fikció, vagy tapasztalatból írtad? Én már éreztem hasonlót, mondjuk nem édesanyámmal kapcsolatban, de ez mindegy is. A lényeg, hogy nagyon jól megragadtad az érzést. Én alapvetően rímpárti vagyok, de már ezen az oldalon kifejtettem egy helyen, hogy vannak versek, amik anélkül is lehetnek olyanok, hogy egy betűt sem változtatnék meg bennük. Ez ilyen. Ügyes!
Fuuu… eszméletlen! Nagyon ügyes vagy! Ez eddig a legjobb vers amit tőled olvasok! Különösen a vége és az eleje tetszik! Ahogy eljátszodtál a szavakkal, na az nem mindennapi! Grat! Örülök, hogy idetévedtenek gondolatim… mert megérte! üdv.: nati!
Csak annyit mondhatok,fantasztikus!Nagyon megfogott,gratulálok.
Köszönöm! =)