Apátia

Mert letörölt igazát kiabálva a hegy fele tartott,
ráveti zsoldosait szigorodva az ördögi elme,
mégse lehet, hogy erővel akárki az úri világot,
felkerekedve, a várba jövet, fenemód fenyegesse.

Forrva a balga dühében aligha figyel ma a szóra,
összeszorítja fogát, konokul menetelve előre,
ballag a hegyre csak egyre a vélt igazát zakatolva,
kordonokat letapodva, galádul, orozva a dőre.

Ámde alant a tömeg belebújva a démoni csöndbe
hallgat, eszébe se jutna a bősz balogát lekövetni,
rágja a létminimum küszöbét, kimosott agya gyönge,
nem meri rég igazát kicsikarni e honba’ ma senki.