Arany haja van a napnak nyáron,
kibontja a delelő határon.
Felizzik a szerelem parázsa,
karodba űz csodás tűzvarázsa.
Veres haja van a napnak ősszel,
nagy kalapot hordat a vén csősszel.
Settenkedne tolvaj a szőlőbe,
megállj betyár, nem eszel belőle!
Fehér haja van a napnak télen,
fenn világlik, sápadt-opál fényben.
Háztetőn jár, s ha hófelleg szakad,
kéklő lékből langyos sugarat ad.
Ezüst-szőke lány a nap tavasszal,
egész nap a szabadban marasztal.
Incselkedik, kacsintgat ő nékem,
nézd rám pirít a tavaszi szélben.
7 hozzászólás
Jó elbeszélő hangulata van. Ahogy elindul, mintha a Toldit olvasnám. 🙂
Üdv,
Poppí
Igen, ez is az az igazi magyaros vers 🙂
A közös bennünk, hogy én is szeretem a hagyományokat (persze, vannak modern verseim is), csak én az időmértékest alkalmazom, mert nem érzem olyan jól a hangsúlyost 🙂
barackvirág
Kedves Albert!
Most sem csalódtam, gyönyörű verset olvastam Tőled.
.Az utolsó versszak annyira szépen átadja az érzést,hogy még a Nap melegét is érezni véltem magamon.Gratulálok.
Szeretettel üdv:Vali
Szia!
Nekem a János vitéz hangulatát idézi… 🙂
Tetszik, ahogy végigviszed a gondolatot az évszakokon!
Gratulálok! Gy.
Kedves Alberth!
Nagyon tetszik dallamos, jó rímekkel fűszerezett nap-versed:)
Üdv: Colhicum
Kedves Poppy!
Hát igen: ,,Ég a napmelegtől a korpár szík sarja…"
Egyik kedvenc versszakom a Töldiból.
Üdv.: Alberth
Nagyon szép vers. Tetszik a párhuzam, az ütem , a dallam, a rímek.
Mi kell még egy szép íráshoz?
Barátsággal: Tibor 🙂