Izzik az alkony, az éj koromsötét,
nyüszítve, ríva, szuszog a szél.
Szinte vacogok, képzeletben
ma mindent itt hagyok, elmegyek.
Én már egészen mást szeretek,
nyílt sisakkal a sorssal szemben,
öreg vagyok, már megtehetem,
dacolni idővel, gyors percekkel.
Amíg fűt az érzés, addig játszani,
játszani szeretnék egy kicsit,
bármerre fordulok, nincs senki
akivel játszani lehetne. Könnyes
a dac. Akarom az eltűnt nyarakat
és látni, ahogy hull rám csendben
játszótéri hintáról aranyzúzmara.
Ezt meg kell szokni, ezt a zűrzavart,
ha nyüszítve, ríva, szuszog a szél,
pereg az emlék, az aranyzúzmara.
Aranyzúzmara
By oroszlán
10 hozzászólás
"Ezt meg kell szokni, ezt a zűrzavart,"
Sajnos így van.
üdv. koko
Köszönöm kedves Kornélia!
Szeretettel láttalak
Ica
Kedves Ica!
Néha valóban kegyetlenül tud fájni a visszahozhatatlan. Tökéletesen át tudtam érezni a versed.
Szeretettel: Kati
Kedves Kati!
Köszönöm szépen a figyelmedet, együttérző soraidat!
Szeretettel
Ica
Kedves Ica! Nagyon tetszett ez a szép, emlékidéző versed! Szeretettel: én
Nagyon kedves tőled Laci!
Szeretettel üdvözöllekI
Ica
Szia!
Fájdalmasan szép vers ez- emlékezni, elfogadni az elfogadhatatlant..sajnos az időt nem lehet visszaforgatni. A pillanatokat akkor és ott kell megélni. Sokszor erre későn jövünk rá- üdv hundido
Köszönöm kedves soraidat, figyelmedet hundido.
Szeretettel
Ica
Kedves Ica!
Az idő bearanyozza az emlékeket, arany zúzmara rakódik némelyikre. Másokra pedig tűhegyes hosszú jégkristályok rakódnak, fekete zúzmaraként szorítják, nyomják a szívünket ezek az emlékek.
Milyen szép gondolat – milyen gyönyörűen leírva!
Judit
Köszönöm kedves Judit!
Jól érzed ezt a szót, ami a címe is emléleimnek.
Az arany csillogás, az ifjúság gondtalan, szertelen léte és a fájdalom fagyos lehelete. valahogy így gondoltam…
Szeretettel
Ica..