Mint a szakadt szórólap-cafatok,
olyan ez a január délután.
Ajtókon és szájon zárt lakatok,
maszatos kezű szél túr szét kukát.
Már a sarki kocsmát is bezárták,
még körbelengi a vizeletszag ,
csikkeket kínálgatnak a járdák,
a buszmegálló a „kiszeret”-lak.
Autók, buszok monoton sora
fűzi egybe a céltalan időt,
itt a magánynak nincs neme, kora,
a remény sejti, nem vesz új cipőt.
Kinek dolga van, megy, de óvatos,
homlokára ráncot varrt a jövő,
ígéretektől lelke ótvaros,
csak az adósság s gyerek a növő.
Koldus arcán elfagyott az ideg,
szívét védi karton, ruha, bordák,
amikor körbejárja a hideg,
de az ujja csonkább, mint az ország.
Vasszécseny, 2016. január 19.
2 hozzászólás
Ezen a télen már 75 ember fagyott meg hazánkban
Kedves Gyuri! Mint mindig, remek verset írtál. Ahogyan Te láttatni tudod az zseniális. Szeretettel. Éva