estére érve
szelíden várnak
elnézegetve
lesik az árnyak
milyen az élet
emléke sincs már
a szenvedésnek
gyógyszer vagy sínpár
távoli képek
s vágytalan vágyak
nem tudják ők sem
mért járnak vissza
néma a sötét
örök a titka
s tűnnek az éjben
…
nincs messzeség már
magány csillagok
lelkek távolságát
nem élve vagyok
kíntalan ábránd
csak emlékezet
hangtalan dallam
anyagtalan csend
nem kell hogy halljam
milyen az élet
12 hozzászólás
Nagyon jó a cím is… Árnyak ezek, igen… Ami a legjobban megérintett, az a következő:
"lelkek távolságát
nem élve vagyok
kíntalan ábránd"
Ez a három sor a számomra egészen közel hozza a végtelent két lélek között, és álommal öleli át a létezésüket…
Gyönyörű a versed!
barackvirág
Kedves András!
Az utolsó versszak nekem különösen tetszik.Hangtalan dallam, nem kell hogy halljam…
Gratulálok!
Szeretettel:Selanne
Nagyon jól sikerült! Nem tudnék kiemelni belőle semmit, mert így kerek-egész ahogy van. Üdvözlettel Era
Kedves Andras!
Gyönyörü a versed, es sajnos nalam, most aktualis is a mondandoja.
Köszönöm, hogy olvashattalak!
üdv..
hamupipö
Nagyon szép vers.
"lélektől lélekig"
a legrejtettebb és legfontosabb tartalmát érezted meg kedves barackvirág…
köszönöm, hogy olvastad
köszönöm, kedves Selanne 🙂
örülök, hogy tetszett, kedves Era 🙂
köszönöm
köszönöm, hogy olvastál, kedves Hamupipő
örülök, hogy tetszett, kedves Rozália
Nagyon tetszett nekem is! Gratulálok hozzá!
Gergő
köszönöm, Gergő és örülök, hogy tetszett