Észvesztő és dermesztő sötétség
Borul a városra,
Fojtó köd nyeli el a sikoltást,
Csak a halál szele rohan a világba.
Árnyékba borítja a pusztulás
A virágzó földeket,
Az elmúlás suttogva teperi le,
Öreg s fiatal tűnik a semmibe.
Mert a bűn mely lelkükben vert helyet
Megrontotta őket.
S majd csillapodik pusztító ereje a vésznek,
A sötét múló ködében fény dereng fel.
Már erősödik és ellep mindent
A virágzó harmat.
A romokon, melyet a halál járt be
Zöld ág, új élet sarjad.
1 hozzászólás
Hali. Elgondolkodtató vers ez… reméltem, hogy a végén megcsillan egy kis remény, örülök, hogy így lett! 🙂 A központozás kicsit hiányos (pár vessző itt-ott még elkelne), de ez nem von le semmit a vers értékéből. 🙂 Kk.