Art Poetica

azt mondják írjak
talán írni tartozom
pedig hallgatásomra vágynak
mégis beszélni akarok

vagy csak megbújni
lent
szétszóródni mint
a gyöngy
a fű között
édes megsemmisülés
csupán elvegyülés
a megszokott régi vége
az új pedig észrevétlen
és te nem látsz

csak belül érzel
egy gyengéd sejtés
mi késztet
előre
erővel derűvel
járod az utat
mit rád a sors kiszab
és tudod
az akadályok
a kövek
mind erősítenek
ha átfolysz

ha zuhanni kezdesz
nincs megállás
vagy visszaút
csak ha a legmélyebb
pontra lejutsz
akkor
lendülhetsz
ismét felfelé
mi letaszított
most forrássá lesz
hatalmas hajtóerőd
s magasabbra szárnyalsz
mint soha azelőtt

de csak ha megéled
a veszteséged
vagy képes
továbblépni és járni
az Úton
hisz tudod
semmi sem a tiéd
egy pillanatnál tovább
terheid csupán
te hordod
csak te vagy képes rá
az egyetlen
aki fényeskedik neked
törhetetlen Hited:
Magadat soha nem tagadod meg.

ha megbocsátasz
és elengedsz
részesülsz
a kegyelemben
derűsen lépkedsz
boldogan
tovább
és a végén
talán megkapod
ami elhagyott
visszatér
hozzád