Ásom a gödröt,
mélyül az üreg,
lejebb, lejebb, még nem elég.
Busongó szép fák,
nyögésem hallják,
zöld lombjuk felett kék az ég.
Göröngy ha koppan,
szívvel ritmusban,
boruljon rám a feledés.
Elhagyott vidék,
nyomasztó földjén,
testemnek kell a menedék.
Lefekszem csendben,
lelkem elreppen,
gödörből száll az ég felé.
Vándor ha itt jársz,
földhalmot rakj rám,
új út kezdődik, sírom kész.
3 hozzászólás
Szia!
Csak úgy árad ebből a szép versből a szomorúság! Remélem, mielőtt elkészülsz a gödörrel, jön valaki, aki elfeledteti veled, miért is csinálod!
Kedves János! Ne siess azzal az ásással, ráér még! Félre a tréfával. A versed eléggé morbid befejezése ellenére nagyon jó.
Üdvözlettel: Kata
Kedves Old Padavan!
Szomorú hangulatú a versed, de ne add fel ilyen könnyen…
Tetszik, s tehetséges vagy, de egy kicsit figyelj a helyesírásra,
mert pl: "Hallgat" így kell írni, mert két fülünk van,
mondá régen a nyelvtan tanárunk…:)
Üdv: fátyolfelhő