Haja ziláltan lengett s zengett
Ahogy a szél szálaiba,
Mint feszes húrokba tépett.
Szeme riadtan járt körbe-körbe
Mintha csak menekülne
Őelőle, őelőle.
Magányát megosztotta mással:
Hamis hittel s egy szárnyaszegett
Eszmével. Gyermeki tudással.
Így tehát koldus galambokkal
Szövetségre lépett, s tömte
Őket magától megvont falattal,
De a pacsirtát messze elűzte,
S annak kacagásától
Karja feszült, ujjait összefűzte,
S dühösen meredt az égre,
Mint egy cella falára,
S azon az unott képre.
De később riadtan, szégyennel
Hajtott fejet őelőtte–
-ahogy mondta-, és új kedvvel
Keverte szokott útjain a port,
És feledett mindent.
Fejében hozott csend honolt.
Új viharok előtti csend volt ez:
Megbocsátó és szokott, mely
Kócos gombolyagot fed el.
Most a szótalan és üres szél
Semmitmondva újra felkel,
S haja mögé, fejébe beszél:.
Megáll csak, és töpreng:
Régen…futni…menekülni…
Ki elől kell? Ki elől kell?
3 hozzászólás
Elolvastam a versedet. Nekem tetszett. Fiatal kezdő versíró vagy, ezért úgy-e, nem haragszol, ha azt mondom, hogy Petőfi szebb verseket írt. De én nem lehetek igazságos kritikusod, mert jobban otthon érzem magam prózában, mint versben. Az én verseim sem tartoznak a legjobbak közé.
Egyszóval: Van érzéked a verseléshez, sőt, s mostan divatos szabad formát sem követed, ami viszont példamutató, hogy igyekszel szabályos verssorokban írni. Hogy itt-ott nem csengenek össze a sorok, vagy nem stimmel mindenütt a szótagszám?
Ne búsulj, mindenki volt kezdő, még a legnagyobb, és leghíresebb írók is.
Mindenképpen sok verset, és gyakran írj, mert gyakorlat teszi a mestert!
Ödvözökkek.
Kedves Kata!
Köszönöm, hogy írtál! Hát igen, egyenlőre nem török Petőfi babérjaira..de nem is ez a célom.
Olyan a versed, hogy nemigazán lehet, csak "úgy"-elolvasni..
Própáltam "így"-is, "úgy"-is…a végén sikerült! És ezért hálás vagyok.
Nagyon-nagyon ott van, minden sora.
Őszinte grati:d.p.