Sötét kérészéjen…
Milliom tonna
Szívet rángatnak át
Véren, s veszélyen.
Nehéz a levegő.
Atkás por szagát,
Csapja orrodba
Az alvadt vért nyaló föld,
Mint lusta céda,
Forog,
Akár egy rothadó, nemes hölgy.
Ostor. Korbács
Csattan méla testén,
Ráncos bőrén ezer
Vér kígyóját
Marva tüstént.
Felébredt
Hát.
Eddig megannyi víg órát
Lassan kevert
Beléd álmod, s lassú életed.
De a dühvel roppant Földanya almod
Szívéből nyer végül új életet.
…
2 hozzászólás
Mi az, hogy ehhez még nem írtak?! Állati jó vers lett, szinte hallottam, ahogy egy felolvasóesten borongós, elhalkuló hangon szavalják. A "rothadó" szó szerintem egy versbe sem illik bele, nekem innen is egy kicsit "kiugrott", de gondolom másnak erről más véleménye van, bocsánat, ha megbántottalak vele. Egy szó, mint kuruty- kürüty (ahogy egy ismerősöm mondani szokta), nagyon tetszett.
Gratulál hozzá:
Réka
Szia,
nagyon köszönöm a hozzászólásodat, és örülök, hogy tetszett a vers:)
Már többször megkaptam, hogy hogy lehet az, hogy nem kapok több hozzászólást, de hát ez van 🙂
A lényeg az, hogyha egy-egy embernek tetszik, és nekem ez is sokat ér.
A rothadás szó.. Hát igen, zökkenős, de valamiért én szeretem leírni, pláne, hogyha illik a vers hangulatához, értelméhez, legalábbis számomra 🙂
Köszönöm, hogy olvastál:
Gergő