Rég lebontották azt a házat,
üres minden, ahol születtem.
Árnyak alatt kékké dermedek,
apám, anyám sírján gaz terem.
Sajgó lábbal araszolok tovább,
síron hiába keresem nyomát,
s a virágok keserű-édes illatát.
Árva világom bús templomában
senki nincs aki elé leborulhatok.
Csorgó könnyeimen átszivárog
gyermekévek embertelensége.
Hitvány kézzel ostor csapkodott,
sok-sok seb, mikor már bevérzett
nem éreztem létezésemet.
Hittel, reménnyel éltem tovább,
nem hiába kerestem gyökerem,
minden fában, virágban ott volt.
A Nap ragyogott és csodálkozott,
a természet lett azóta otthonom.
Tudom az áldozat nem én vagyok.
Az áldozat nem én vagyok
By oroszlán
9 hozzászólás
Kedves oroszlan!
Örülök,hogy
elnézést!
elszállt
Örülök,hogy:
"nem hiába kerestem gyökerem,
minden fában, virágban ott volt.
A Nap ragyogott és csodálkozott,
a természet lett azóta otthonom."
í
Szeretettel gratulálok:sailor
Kedves Sailor!
Köszönöm a kiemelésedet!
Nálam is előfordul, hogy odalett mire …
Szeretettel üdvözöllek
Ica
"Hittel, reménnyel éltem tovább"
csak így lehet, másként nem.
Szép vers.
üdv. koko
Kedves koko!
Örülök a soraidnak!
szeretettel
Ica
Kedves Ica!
Szép, mint mindig, és nagyon szomorú, mint általában. Bár itt a végén van egy kis feloldás.
Judit
Sajnos kedves Judit az életből nagyon sok rossz kijutott.
Köszönöm, hogy olvasol és zezszenek a verseim, még ha szomorkásak is.
Szeretettel
Ica
Kedves Ica! Szép, szomorú versedhez szeretettel gratulálok: én
Köszönöm kedves Laci a gratulációdat.
Üdvözöllek szeretettel
Ica