Varázsló szemekkel
és kristálytiszta érzelmekkel
pillant alkotó a műre,
s a belőle sugárzó gyengédséggel
öleli át azt tökéletesre.
Kezeiben az égi erő,
lelke rengetegjében a Teremtő,
csak így adhatja önmagát:
Isten féltő szeretete nélkül
sosem értenék meg igazán.
Tengernyi érzést rejt keze,
s ezzel visz át a végtelenbe,
láztól reszket hallgatag szíve,
mert e mélyből felemelkedett
varázs számára az élet vize.
Küzdelem és szenvedély égeti,
miközben alig van, ki értheti,
miért sír az az érzéki robbanás,
mikor egymás kezéből iszik
két alkotói pillantás.
4 hozzászólás
Jó a versed. Telis-tele jó gondolatokka. Szerintem tökéletes mű nincs. Valami csak akkor az, ha minden embernek egyformán tetszik. Ilyen pedig nem igazán van.
Tetszik a gondolatvitel. afelápítés, Szép gondolatiság húzódik versedben.
Üdv: marica
Jó vers, tetszik.
Engem az fogott meg igazán, ahogy az alkotást úgy szemléled, mint Isten nagy ajándékát. Szép a versed, Andika:)
Üdv: Colhicum