Az élet óriásai

Titánok harca dúl
éjjelente bennem,
nappal tétovázom,
milyennek kell lennem.
Legyek, ami vagyok,
lépjem át árnyékom,
mikor múltam kertjét
ezerszer bejárom?
Ma is nyílnak termő,
valódi virágok,
éveket ígérnek,
bennük reményt látok.
Jól nevelt, ma felnőtt,
egykori gyermekek
szirmokból néztek rám,
veletek lehetek.
Fekete dobozok
képernyőjén látom,
tágra nyílt szemű lett
emberi világom.
Vissza is köszönnek
érett tekintetek,
egy kattintás, máris
minden jót üzentek!
És ha találkozunk
egy pohár bor mellett,
lencse rögzíti a
vidám tekintetet.
Arcotok, kezetek
derűs életjelek,
pályám értelmére
igennel felelnek.
Ami voltam, voltam,
ami vagyok, vagyok,
nem győznek le engem
álarcos titánok.
Mellettem te sem vagy
fakó, szürke árnyék
életem hű párja,
míg élek, ajándék!
Óriások vagyunk,
kezem el ne engedd,
egy a boldogságunk,
soha el ne feledd.
Jöhetnek ellenünk
új álságos nagyok,
megvéd élet-hitünk,
én a régi vagyok,
melletted maradok!