Az első sirály

Világokat kóboroltam be nélküled,
s nem is tudom, hogy menekültem
vagy kerestelek. Mint eltévedt hajós
ki epedve már a föld után, kémleli
szüntelen a látóhatárt, úgy várlak
én is csüggeteg reménnyel, mint
magányos hajós az első sirályt.

Tegnap albatroszt láttam, némán
siklott a víz felett. Mint imádság
lassan elenyészett, elnyelte a kékség
és a képzelet. Sokféle furcsa lény
látogatja hajóm, halak és delfinek
s mind, kit jól tart e vízi világ, csak az
nem jön kit a legjobban várok,
nem látom még az első sirályt.

A horizont peremén néha feltűnik
egy – egy fehér vitorla, és míg eltűnik
ott, hol a két víz összeér, követem útját,
s nézem szomorún a távoli hajót,
ahogy célja felé haladva bizton
tartja az irányt, s tudom, nem én
vagyok egyedül a végtelen tengeren
hajós, ki várja az első sirályt.

Lázas álmomban tomboló felhők
és istenek, erdők és emberek…
Hatalmas viharok szele, öldöklő
háborúk heve dúl bennem.
Démonok, szirének játszanak velem,
álmontúli álmot mutatnak nekem,
aztán eltűnik mind ahogy a vihar kiált,
és csak várom, várom az első sirályt…