Még csak pár esztendős volt, már ráfogták, hogy különc:
"Csak szórakozunk rajtad, ha láthatjuk, hogy dühöngsz".
Még alig eszmélt szegény, már szajkózták: ő beteg,
oly súlyos vádak ezek, mit nem érthet egy gyerek.
A lakat kattant csendben, de belül még visított,
már örök terhet cipel: ő az elutasított.
Idegenként járt-kelt, egy ismerős, zord világban,
néhányan szentül hitték: csak önző és hálátlan.
Furán működött agya, s titkos idegrendszere,
felfoghatatlan talány merev s rideg jelleme.
Nem mondta ki soha, hogy sebei nagyon fájnak,
s úgy véli, sosem kellhet ő már egy igaz társnak.
Fájdalmában úgy döntött: az életet feladja,
önként lesz a magány és az önsajnálat rabja.
Eltékozol sok esélyt, s minden segítő kezet,
ne gyógyítsa senki a még mindig vérző sebet!
Hadd maradjon mártír, ki tovább fertőzi magát,
még az sem fáj annyira, mintha más hozná baját!
Nagy sziklák között sétál, nehéz, lehajtott fejjel,
nem reméli többé, hogy a Nap valaha felkel.
Bűntudat mardossa, mert az elmúlásra gondol,
a pokol lesz a végcél, a halott már nem tombol.
Végső bánatában még kacsint egyet az égre,
ott elfogadják őt is, és békére lel végre.
Egy lombos fát vesz észre, árnya pihenni hívja,
fáradt tüdejét vígan, élettel teleszívja.
Elszenderül, s álmában valaki megsimítja,
a szabadító áldást eltört szívébe írja:
Szeretlek, vigyázok rád, s veled leszek, míg bírok,
karjaimban többé nem leszel elutasított.
11 hozzászólás
De szép a vége, kedves Tamás!
Ez a Szeretet valóban… a befogadás, elfogadás… úgy, ahogyan van az ember. Mindenféle viszonzásra várás nélkül. Jó érzés, mikor a nagy elutasítottságban mégis van Valaki, akihez odabújhatunk.
Nagyon tetszik, amit írtál!
Szeretettel: gleam
Szia Gleam!
Örülök én is, hogy eszembe jutott ez a lezárás, ami feloldja valamennyire a súlyos, keserű tartalmat és reményt ad az olvasónak, akiben esetleg hasonló érzések munkálkodnak.
Köszönöm, hogy itt hagytad gondolataid.
Szeretettel: Tamás
Szia Tamás! De szép vers! Te lélekbúvár (is) vagy? Üdv: én
Szia Bödön!
Lélekbúvár nem vagyok, de érdekel az emberi lélek és a pszichológia.
Szeretek foglalkozni a témával.
Igyekeztem szépen megírni azt a sorsot, amely sajnos egyáltalán nem szép.
Köszönöm újabb látogatásod.
Üdv.:Tamás
Kedves Tamas
"Még csak pár esztendős volt, már ráfogták, hogy különc:"
Tetszett nagyon ahogy elemezted a ´különcöt´!
Különösen a befejezés sikerült:"karjaimban többé nem leszel elutasított."
Gratulálok!
Üd:sailor
Szép napot!
"
Kedves Sailor!
Köszönöm neked is gondolataid. Volt miből merítenem a jellemzéshez.
Elég gyakori ez a probléma és az érzékenyítésen kívül sajnos mást nem nagyon lehet tenni.
Üdv.:Tamás
Kedves Tamás!
Ütős ez a vers, ha téged személyesen ismer valaki, akkor nagyon úgy vélheti, hogy ars poetica. Remélem, hogy a szeretet tényleg átsegít minden rossz érzésen és elutasításon, kívánok jó társat (vagy jó társakat, ahogy az EMBEREK is megénekelte) mert bármennyit is bántanak, akkor is SZÉP AZ ÉLET! 🙂
Üdv. Szilvi
Szia Szilvi!
Nyugodtan vehető arc poeticának is, ki hogy szeretné.
Személyes érintettség nélkül nem tudnék erről a témáról írni. De sokkal jobb kívülállóként megfogalmazni, hogy bárki azonosuljon vele és ne önmagam sajnáltatásán legyen a hangsúly, hisz nagyon sok ember küszködik hasonló problémákkal. Én szerencsére találtam elég sok szépséget és értelmet az életben ahhoz, hogy ne adjam fel soha. Pozitív emberi kapcsolataim is voltak (és vannak is), és bár nem mindegyik úgy végződőtt, ahogy szerettem volna, de legalább tanultam belőlük.
Köszönöm, hogy benéztél, olvastál és a jókívánságaidat is.
Üdv.:Tamás
Kedves Tamás!
Érdekes ez a vers. Én szeretem a különcöket!
Mártírokat éppen nem ismerek, de amúgy az első versszak
Csak szórakozunk rajtad, ha láthatjuk, hogy dühöngsz".
Tipikus mert jó a másikat csesztetni.Erről eszembe jutott egy nő aki ebbe betegedett bele,
de azért akad olyan is, hogy fél hülyére vernek valakit mert " buli"
Az utolsó versszakról egy szerelmes pár jutott eszembe bár az vak vezet világtalant kapcsolat,
de szerintem megható volt. Jó sűrű tömör, ahogy tőled megszoktam!
Üdv:Ági
De azért ismerek ilyet is önként lesz a magány és az önsajnálat rabja.
Én azt mondom tegye meg mindenki csináljon amit akar.
Azért nekem valamelyest röhejes az előbb leírtak után, hogy valakinek a magány a legnagyobb baja.
Talán minden ember egy kisit halott már érzelmileg.
Nagy sziklák között sétál, nehéz, lehajtott fejjel,
nem reméli többé, hogy a Nap valaha felkel.
Azt írod. Mint egy öngyilkos jelölt aki csak éppen jajong, de nem ugrik le a szikláról és permetszert se fog inni
sőt fel sem köti magát, mert fáj. Bár messzire kanyarodtam.Hallottam már pár öngyilkossági kísérlet történetet,
de nem a magány miatt.Moslék egy világban élünk ez tény. Rengeteg dolog eszembe jutott a versedről.
Érdekes élmény volt!
Üdv:Ági
Szia Ági!
Köszönöm, hogy megosztottad velem a gondolataid, ismét érdekesek és elgondolkodtatóak. Néhány sorral azért kiegészíteném. Azt írod, furcsa számodra, hogy a versben ábrázolt személynek a magány a legnagyobb baja. Itt egyrészt pontosítanék, hogy magány alatt egy kicsit többet értek, mint az állapotot, mikor valakinek átmenetileg nincs párja vagy egy olyan barátja, akivel közösen tölthetné el az idejét. Ez egy sokkal mélyebb magány, amikor az ember nem mer és nem tud beszélni a gondjairól, mert fél, hogy mások megbélyegzik, megszégyenítik és nem tartják normálisnak. Te magad írtad, hogy tudsz olyan nőről, aki lelkileg a "csesztetésbe" rokkant bele. Szóval nem a magány a legnagyobb probléma, hanem az életben átélt sérelmek összessége: a gúnyolódás, a testi-lelki bántalmazás, a betegnek való minősítés és még lehetne hosszasan sorolni. Azt meg sajnos nem tudhatjuk, kiből mikor lesz öngyilkos. Csak kívánni lehet, hogy soha senki ne tegye meg!
Üdv. Tamás.