Az ember szégyelli
csorba sorsát,
és kéményként gyűjti
lelke kormát,
bánata füstje
az égre száll,
kérgessé válik
a szíve már.
Homloka ráncokba
gyűri létét,
élete egy komisz
tört kenyérvég,
falán rugótört
vén óra áll,
lassan elfeslik
minden fonál.
9 hozzászólás
Nagyon jó ez a vers!!!
barackvirág
Jó idő óta a legszebb,legsikerűltebb verset olvastam alkotásodban.Volna,mit felbontani rajta-jó irányba.Akár tanítani is lehetne.Hasonlót tőled sem olvastam,úgy tűnik homlokon csokolt a Múzsa.
Gratulálok!
Nagyon szép, micsoda hasonlatok… tettszett! Üdv Era
Szép, komoly vers, olyan elgondolkodtató, tetszett.
Üdv: József
Rengeteg mindent sűrítettél két vesszakba, talán jobban is ki lehetne fejteni. Egész gondolat- és képáradatot indított el bennem. Gratula. Poppy
Kedves Santiago!
Remek verset írtál! Nagyon tetszik!
Gratulálok!
Ildikó
Kedves Santiago!
Nem olyan régen olvastam valami hasonló verset. Engem megfogott.
Csak gratulálni tudok. Átérezhető vers.
Üdv: Ági
Szia Ági !
Ezt nem most olvastam először, de most írok ide elsőnek. 🙂
Szia Patyolat!
Ezt úgy értem több irodalmi portálon olvasok különböző verseket. Más stílusban.