Az időtlen pillanat

Benne vagyok az óhajban,
A reményteli sóhajban,
És a kínban, szenvedésben,
Átok szülte rettegésben.

Ott élek a sikolyokban,
Feltámadó viharokban,
Benn, a rontó fájdalomban,
Lélekgyötrő ártalomban.

Ha mást bántasz, biz engem bántasz,
Bár önmagadnak többet ártasz.
S meglehet, hogy nem is kérted,
Hidd el, vérem adtam érted!

Ha szenvedsz, én veled sírok,
Belém marnak még a kínok.
Érzem, amit te is érzel,
S vigyázok rád, amíg bírok.

Kit pár ezüstért eladtatok,
Én vagyok, ki esélyt hagyok.
S mert bűneitek igen nagyok,
Most is a kereszten vagyok!