Az ajkad úgy tapad hozzám,
Mint akáchoz, az aranykönny.
Szilánkjaink, már-már botrány,
De közös kagylónkból való gyöngy.
Te azt mondod hamis,
Én azt mondom igaz.
Hét hónapja hordozom,
Sovány vigasz.
Benned ég el a kanóc is
S bár rám folyik a viasz,
Én szeretlek te vadóc
Kis pimasz.
Elégtétel e pár sor,
Hogy megelégeld párszor,
Mit hordoztam,
Hordozok,
És hordozni is fogok.
Vetkőzz le! Rakd a bőröd a partra!
Fürödj bennem! És a harmat is majd azt suttogja:
-Jól döntöttél, Hattyúnő,
Mert most már megáll az idő.
Nincsen már hónap,
Se hét, se holnap,
S nincsen új nap.
Hajnal volt, de többé nem fogy el
A Hold.-
Szóval napozz Holddal,
táncolj velem,
szorítsd kezem,
melled-mellem,
s ha felszállnak, mind a hegyek,
és már ragadnak az ujjbegyek,
többé nem féltelek, nem kereslek,
csak a füldebe öntöm a szót,
hogy mennyire szeretlek.