Az utolsó könnycsepp.

Karácsony napjára virradt fel a nap
S felhőágyából fagyosan bámult szét
Melegkéz sugara egy köpeny után kap,
Nehogy szétszorja a hajnalnak hidegét.
S a házakban toppanó béke és szeretet
Melege tölti fel az arcokat ,sziveket.
Ö nem érezte e boldogság édes izét!

Ott állt a templom nyitott kapujában.
Koldus volt:szegény .kit utál más s lenéz.
Öregen s letörve az élet viharában.
Rongyos ,szűk ruhában kért ,könyörgött pénzt.
-Amit máma adtak,biz nem lessz a legtöbb-
Bánta ö is régen ,hogy a hidegbe kijött.
Jó helye lenne bent az állomásban.

A gyermek megállt mellette s reá nézett.
-Miért áll itt bácsi,jobb ha elmegy haza.-
Apró gombszemében huncut fény derenget,
-Vagy talán ön éppen a Télapó maga?-
Az öreg szemében megrándult az ideg
Bizony nincsen senki ,aki neki fizet,
S ö mégis örömet ad ennek a kis lénynek.

Igen,a Télapó én vagyok ,kis lelkem
Itt ülök ,hogy lássam ,ki a rossz gyerek.
Öszintén megmondom , nagyon -nagyon féltem,
Hogy sokan lesztek ,kikhez nem megyek.
A gyermek hitt neki s boldogan szaladott,
Ö nézte mig eltünt ,könnyekig hatodótt
S ráncos arcán át lefolyt a sürűbe.

Viradóra járt,mikor a pap rátalált,
Megfagyott testéből a lét rég kiszállt.
A kegyetlen élet öt többé el nem verte,
A könnycsepp ,az utolsó mi lelkét felengedte
URÁHOZ!