A kilincsre ragadt utolsó szót
nem tudtam megfejteni;
a szélesre tárt ajtó
tán örökre zárva marad.
Időtlen idők óta
nem adott erőt semmi sem,
hogy a szőnyegben lappangó göröngyöt
végre elsimítsam.
Talán azt szeretném,
hogy mindenki más is megbotoljon benne.
Meglehet, gonosz vagyok.
De mindig szellőztetek,
és mindig porszívózom.
S a tisztaságban, a friss illatok között
folyvást álmodok.
Ha picit lankad az éberségem,
menten rám ébrednek az álmok,
és ringatnak, csitítanak.
Megragadni persze nem lehet őket,
de elereszteni sem.
Velük szabad vagyok.
Velük rab vagyok.
Még elhiszem, amit susognak,
még várom az ébredést.
Ha a kitárt ajtó végre megnyílik egyszer,
s még lesz hozzá merszem,
hiszem, hogy kilépek rajta.
Addig is ablakok nyílnak bennem
lobogó függönyökkel.
Szellősodrok látogatnak,
ajándékot hoznak és híreket,
sosem maradnak túl soká,
de mindig visszatérnek.
Ez egy biztonságos otthon,
itt rend van mindig és kedély.
Csak az a göröngy…
meg az az utolsó szó,
amit nem tudtam megfejteni…
12 hozzászólás
Kedves Laca! Beugrik: "Csak az a vég, csak azt tudnám feledni" Tetszenek a párhuzamok, az ellentmondások! Nagyon dinamikussá, és dialektikussá teszi, bármit jelent is ez utóbbi! 🙂 Szélesre tárt ajtó – ami zárva van. A szőnyeg göröngye – és a Te gonoszságod. Lankadó éberség – ébredő álmok. És:
Megragadni persze nem lehet őket,
de elereszteni sem.
Velük szabad vagyok.
Velük rab vagyok.
Kitárt ajtó – ami majd megnyílik.
Szellősorok – amelyek nem maradnak, de visszatérnek.
JÓÓÓ!
Üdvözlettel: én
Üdvözletem, Bödön!
Valóban gyakorta alkalmazok ellentétpárokat és párhuzamokat, amelyeket bármikor meg lehet fordítani és ellentétre váltani, de ez mind ösztönszerű, nem szoktam előre eltervezni, hogy ezt most így és így építem fel. Nálam az élőbeszéd is "ilyetén képpen" építkezik, ha olyan a hangulatom, amivel az őrületbe kergetem a környezetemet. 😁 Az ilyen jellegű tervezés, vagy inkább szervezés, rendszerint nálam az utómunkálatok során jelentkezik, amikor átnézem, mit "alkottam". Azután nyeri csak el végső formáját a tartalom.
Örülök, hogy itt voltál, köszönöm figyelmedet, és örülök, hogy tetszett a vers.
Laca 🙂
Kedves Laca!
Kinyitottál egy ajtót,azt a legbelsöt.
Habár arra utalsz lehet hogy örökké zárva marad!
Ugyanis bepillantást nyújtasz,hogy mi minden ´megy´
ott bent!
Azt a szönyegen lappangó göröngyöt is megmutatod,a kételyeket,
a belsö nyugtalanságot,de egyben a remény is ott lapul,
és az álmok!
Egyrészt szabadnak érzed magad,másrészt rabnak
Biztatod,hitegeted magad,hogy jön makd megoldás.
hogy jön majd megoldás és kiléphetsz.
Amúgy minden rendben van a ´szobában´csak ne lennének
azok a hátsó gondoltaok,az a ´göröngy´,azok a kételyek.
Elismeréssel grazulálok!
Nagyon tetszett!
Üdv:sailor
Szép napot!
Kedves Sailor!
Nagyon köszönöm megtisztelő figyelmedet, örülök hogy tetszik az írás. Bennem olyanképpen van elkönyvelve, mintha a "Mocsok" társverse volna. Egyazon ciklus "szülöttei". Gondolataiddal nagyon egyetértek, nem is kell hozzátenni egyebet, olvasatod nagyban egyezik az enyémmel.
Nagyon örülök, hogy láttalak.
Laca 🙂
Kedves Laca!
A kékszakállú herceg vára ugrott be a versedet olvasván. A férfilélek rejtelmei. De mintha egyszerre lennél a herceg is meg Judit is. Az utolsó ajtót szerintem sohasem szabad kinyitni. Igazán jó ez a versed.
Szeretettel: Kati
Kedves Kati!
Nagyon köszönöm figyelmedet, örülök, hogy tetszett a vers. Itt az ajtó már nyitva van, de olyan sokáig volt zárva, hogy kitártsága ellenére még mindig mintha zárva lenne. A lélek sok teher alól felszabadult már, sok belső munkát megoldott, sok mindent rendbe rakott, és rendet is tart, tisztaságot, de a kilépés még nem megy. Olyan ez, mint egy lelki agorafóbia.
Arról jutott eszembe, hogy találkozásokkor mindig megkérdezik: "hogy vagy?" Én meg mindig azt felelem: "mit tudom én!" Meg azt: "nem tudom, még nem egyeztettem magammal." 🙂 Végül úgy gondoltam, ideje volna már egyeztetni akkor. És ez lett belőle.
Laca 🙂🌹
Kedves Laca!
Lélekemelő gondolatok. Ott érzem bennük a fájdalmat, a lelki terheket, amit cipelünk időnként, míg tisztára nem mossa az áldott eső… Magam is szeretem a csöndes esőket.
Talán egyszer sikerül megfejtened azt az utolsó szót is!
Nagyon jó vers!
Szeretettel,
Ida
Mekkora fájdalom sugárzik ebből a versből, kedves Laca..
És végtelen szomorúság.
Amikor sokat esik az eső, előbb-utóbb szivárvány is lesz… és napsütés. És utána a legszebbek a növények…
Köszönöm, hogy olvashattalak!
Szeretettel: gleam
Szia Laca! 🙂
Nem vagy gonosz, ez a folyamat így működik. 🙂
Sokan élnek zárt ajtók mögött, ám az utolsó ajtó is egyszer kitárul, csak ki kell várni, mert nem mindegy, hogy mikor. Ennek idejét nem lehet meghatározni, a lehetőséget sem könnyű felismerni, de előbb-utóbb elérkezik az a pillanat – a Nagy Pillanat -, amikor nem csak az ablakoknak jut szerep.
Én hiszem, hogy létezik valódi szabadság – akkor, ha már az utolsó ajtót is könnyedén ki merjük tárni. Ehhez éleslátásra van szükség, de nem a szem érzékeli, hanem a gondolat teremti meg.
Gyönyörű a versed: emberi, tiszta, szinte lebeg álom és ébrenlét határán, bent tart, melankóliája magával ragadó, a keret pedig nagy igazságokat ölel körül folyamatos hullámzással: dilemmát és akaratot.
Köszönöm, hogy olvashattam ezt a versedet és a benne lévő csodás képeket. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Kedves black eagle!
Ragyogó a versed, olyan sasos!! Örülök, hogy bizonyossággal tudod, az ajtók nyitottak is, és zártak is, és mindig kerülhet egy göröngy a gépezetbe! Ám ha magad nyitottként közlekedsz az ajtód nyílásán át, az akkor nyitva is lesz, de ha zártként látod, hát belekoppansz. Én azt súgom neked illő tisztelettel: használd bátran, mert nyitva van!…hiszen te választottad ilyennek.
Elismeréssel, és meleg üdvözlettel: pusztai
Kedves Ida, Gleam, Kankalin és Pusztai!
Bár mindenkitől nagyon szép, szívemig érő visszajelzéseket, hozzászólásokat kaptam itt, időszűke hiányában most egy csokorba gyűjtve, hadd köszönjem meg mindőtöknek egy szövegablakban a megtisztelő figyelmet, és a kedves szavakat. Nagy örömmel láttam mindnyájatokat.
Laca 😊