Elmerültem mindenféle bajban,
Reménytelen kés voltam a vajban.
Álltam én, hogy rám találj és vártam azt, hogy erre járj de
Ázott szívem humusz már talajban.
Emlékeim fojtogatnak egyre.
Nem találok istenadta hegyre,
Megmászhatnám oldalát, és megláthatnám, hol talált az
Aszott remény földöntúli kegyre.
Lilliomkám, angyalszívű mátkám,
Minden pillanatban csak Őt látnám.
Míg ajkait nem érezem, a napjaim bevérezem hisz
Földalatti tömlöcben ég fáklyám.
Ázott szívem humuszként homokban,
Enni ad növénynek fasorokban
Erőm lesz a tápanyag, szeretőm jön ha bágyatag kis
Lelkem vára őrá vár romokban.