Varjúk kormaként szállt alá az este,
már rég álom-hibernáltak a darazsak.
Színeivel együtt ellibegett egy lepke.
Csend lett.
Csak az éj teremtményei neszeztek, matattak,
miközben szeretkező kígyókra sziszegtem:
féltem, mert keresztemet láttam az égen,
a mennyből aláfüggő medaliont,
hunyorgó kaszás csillagkeresztem:
az Oriont.
S bennem a felboncolt végtelent
rángatta egy kéz, egy idegen.
Fájt minden idegem, szárnyas vérem
elhagyott, s halántékomon vert, lüktetett
kéken, felmutatva önarcképem;
duzzadó vérerek rajzolataként
az elmúlást.
De ez engem most nem bánt.
Nem érhet semmi bosszúság,
mert szabadságom az égig ér.
Még az Isten sem szólhat rám.
Nem foghat rajtam se’ élet, se’ halál.
Senki nem dicsér, nincs aki megaláz.
Lekopott rólam a sár, az arany.
A lárva felzabálta az imágót.
Lehámlott öröm, bánat, harag.
Már semmit, senkit sem kívánok,
már senki sincs ki engem kívánna,
közelít a köztes léten át a Nirvána.
Balatonalmádi, alkony
By Szűcs János
10 hozzászólás
Szia!
Versedről az jutott eszembe, amikor egy parfümöt kifújnak, és a részecskéi szétszóródnak a térben. Te is szórsz. szavakat, gondolatokat. Ezt itt inkább sugallatnak hívom. Kedvem támadt beleolvadni abba az alkonyba s átérezni azt, azokat a pajkos részecskéket. Öröm volt itt.
Üdv,
A.
Kedves Andrea!
Örülök, hogy tetszett a vers.
üdv.:SzJ
Kedves János!
Gyönyörű ez a pillanatkép, melyet szavakkal festettél az alkonyról…
Remek érzés volt olvasni és átélni… Gratulálok…Lyza
Kedves Lyza!
Örülök, hogy tetszett a versbeli alkony.
Szeretettel:SzJ
Szia János! 🙂
Nagyon remélem, hogy a vers tartalma fikció. Mivel kb. két évvel ezelőtt írtál a függőágyas hajnalról is, a kettőt egymás mellé állítottam. Mindekettőben ott röpdösnek a darazsak és a lepkék, de ebben minden távozik, fáj, a csönd és az elmúlás egyeduralkodó.
Mivel múlt időbe helyeztél több dolgot is, álomszerűnek tűnik.
A pusztulásra és a lélekvándorlásra utaló gondolatok nyomasztóak, fojtogatnak.
Több olyan szóösszetétel van itt, ami szavankét pozitív lehetne, de az itt megjekent kompozícióban hatalmasakat üt: " kaszás csillagkeresztem", "felboncolt végtelen".
Nagyon tetszik a tisztaság, ami megjelenik a záró harmadban.
Hihetetlenül erős gondolatok ezek, az a "közelít" megrémiszt.
Jó vers, szerettem volna, ha inább a "fantasy" kategóriában olvastam volna.
Szeretettel: Kankalin
Kedves Kankalin!
Ez a vers a "függőágyas" Balatonalmádi reggelről szóló versem ikertestvére. Felvillannak itt is az ott használt képek, a darazsak, a lepkék. De ha még ikertestvérek is ezek a versek, -a végkicsengésüket tekintve mindenképp azok-, mégis különbözőek. Bármennyire is kemény sorokat találsz ebben a versben, remélem, hogy a vers utolsó szakasza a tudatosan keltett feszültséget feloldja. S ha ez sikerült, akkor (kérlek ne vedd ezt tőlem nagyképűségnek) talán katartikus élményen eshet át a vers olvasója.
Az Orion csillagképre a paraszti képzelet az aratás képét vetítette ki. De a kaszás közvetíti a halál képét is. De az élet és a halál relatív fogalmak, mégha annyira konkrétnak is véljük. Maradva az aratásnál, az aratás az ember számára az életet, a növény számára a halált jelenti. Íme az említett relatívitásnak az aratás is megfelel.
"Fantasy"-nak is tarhatjuk ezt az írást, mert remélem, hogy van benne hozzám illő komoly fantázia.
Szeretettel: János
Szia János! 🙂
Naná, hogy érzékeltem a "Nirvána" jelentőségét és katarzoisát, ezért is hoztam szóba a lélekvándorást. Bennem a két vers valamiért keretet alkot. Ami közte van az tömény, apránként megdolgoztatott.
Egyébként megnyugtattál a válaszban, mivel sokáig szeretnélek olvasgatni. Nem most írom le először, hogy kivételesen jók a verseid. Éppen azért jók, mert nem egyszerűek, hanem el kell veszni bennük, méghozzá hosszasan.
Amúgy a két vers közötti hasonlatosság szemembe tűnt, ezért is írtam a párhuzamról.
:))) Hogy nagyképű lennél? :))) Sosem hittem ezt, inkább valamiféle alázatot láttam verseidben. Ezt csak azért jelzem, hogy tisztázzam és kinyissam a skatulyát, amibe helyeztelek. 🙂
Nem tudom hány alkotó kerülhet a kedvencek közé, de nálam már jó ideje ott vagy. Gondoltam, ezt tudnod kell.
Nagyra értékelem írásaid. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Kedves Kankalin!
Nagyon szépen köszönöm kommented. Örülök, hogy tetszik,amit csinálok.
Szeretettel:SzJ
Kedves János!
Nagyon erős vers, ezért kétszer is elolvastam. Az elmúlást elgondolkodtató, fantasztikus megvilágításban tárod elém. Amikor az ember nem kell már senkinek szerintem az talán mellékes is. Remélem ez egy pillanatnyi érzés.
Szeretettel gratulálok: oroszlán
Kedves Oroszlán!
Köszönöm gratulációdat. Örülök, hogy tetszett a vers.
Üdvözöllek:SzJ