Ballada a szép fegyvermesterné vénségéről – Francois Villon  verse alapján írt vicces gondolatok

Vénasszonyok manapság ugyan
igaz nem seprűnyélen várják,
hogy eljön értük majd a „Sátán”,
egyszerűen görbe hát, ősz haj,
rikácsolnak mint papagáj,
az Ördög régóta kéri lelkét
mennybe, teste földbe vár,
van ki évek óta  férfival
nem is hál, vagy van annak
lehet sok-sok éve is már.

Ó szegény, nap mint nap mit csinál
ablakon a függöny mögül kandikál,
melegszik a kandallóba pakolt
rőzse tüzénél, teste dűlöng, aszott,
egyszer régen ő is kacérkodott,
mára lett csak ilyen hajlott,
s ha lát boldog párt irigykedve néz,
csak jönne egy szép vitéz
szeme óhajt, este fájdalmaktól
nyögdicsél, míg ráköszönt az éjfél.

Szép volt egyszer ő is, óh’ be szép
még a pap is megcsodálta a nagymisén,
udvaroltak hercegek, grófok, ispánok,
vármegyében lövöldöző vadászok,
nyárson sütötték a lőtt vadat, ettek, ittak,
minden volt mi jó falat, elterültek
pihenni a pázsiton, repülővel szálltak
vacsorázni,dorbézolni, átsétáltak Párizson,
mert szegénységnek hamva se
olyan ez, mint héthatáron szálló népmese.

Az öregasszony egy pár forintra vár,
majd csak dobnak lyukas garast míg áll a vár,
tótágast áll érte a király ugyebár,
becsüli, szédíti, vele hunyót játszik,
míg a nagykutyával parolázik,
pergament bőrén írott törvény a bitó,
nem tudni ki a futó vagy a hunyó
karja, lába sovány mint a mankó
lóg a has, az üres erszény is kínai,
gerincek is görbék, elverte mesehősünk

Döbrögi