Fáradt vagyok, mindig, fáradt.
Testem, s lelkem is elfáradt.
Nincs örömöm, csak bánatom,
És a fejem, az fáj nagyon.
Nincsen pénzem, nincs barátom,
Néha ugyan nem is bánom,
Mit kezdenék barátokkal,
Kérdésekre válaszokkal.
Nincs is kedvem az egészhez,
Hasonlítok a szeméthez,
Senkinek sincs szüksége rá
Legszivesebben eldobná.
De sajnálja, ezért, marad,
Így a lomtár, egyre dagad.
Én is ilyen kacat vagyok,
Sajnálatból megmaradok.
Nem dobnak el, csak megunnak,
Nem hiányzom, csak magamnak.
De jó lenne, ha eltünnék,
Útban senkinek sem lennék.
Ha már érte nem tehetek,
Nem bántanám kit szeretek.
Fáradt vagyok, mindig fáradt
A fáradtság rajtam száradt.
Az lenne jó ha tehetném,
A világot kinevetném.
1997
5 hozzászólás
Szia!
Remélem nem igaz amiről írtál. Amúgy nagyon jó a versed gratulálok. nagyon egyben van.
nekem az nem tetszik a versben hogy azthiszed nem érsz semmit, már tudom erröl szóla vers, és tetszik, csak remélem nem gondood komolyan.
vagy csak egyszerüen akkor írtad mikor elég volt a világbol és összecsaptak a hullámok a fejed fölött?
Az embernek időnként vannak ilyen pillanatai, mikor komolyan így érzi. Ez a GÖDÖR.
Engem ilyenkor az szokott vígasztalni, hogy innen már csak felfelé van.
Élethűen megfogtad az érzést, gratulálok!
Jesszus. Épp így voltam ezzel én is pár éve. Néha még most is…
Üdv.: Phoenix
Igen sokszor érez így az ember.
Valóban innen csak "felfelé" vihet az út.
Tetszik nagyon a versed, gratulálok !